Wicca Suli - Egy oldal, azoknak akiket igazán érdekel a mágia...
Wicca Suli - Egy oldal, azoknak akiket igazán érdekel a mágia...
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü

 
Jósda

       

 
Álomfejtés
Álomfejtés : 3. óra

3. óra

  2005.05.28. 14:12

Női- és férfiálmok

Egy kis bevezető:

Sokszor olvashatjuk egy álom mellett hogy nők és férfiak esetében mit jelent. Tehát nem ugyanaz a kettő? Tehetjük fel a kérdést magunknak. Nem, nem ugyanaz!
Az álmoknak is megvannak a maguk nemhez kötött, sajátos különbségeik, melyek csak a férfiakra, illetve csak a nőkre jellemzőek.

Miről álmodik a nő?

Amerikai álomkutatók felfedezték, hogy a nők valóságos "álomakrobaták". Belső életük mozgalmasabb, mint a férfiaké, érzelmeik erősebbek. Így az álmaik is sokkal színesebbek és gazdagabbak. A nők inkább élnek az érzéseik szerint, fantáziájuk élénkebb, és intenzívebb bioritmusuk van, mint a férfiaknak. Ez legfőképpen eleven és érzelmes álomképekben mutatkozik meg. A nők sokkal gyakrabban álmodnak színesben, és akár zenét is hallhatnak közben. Ezt többek között azzal magyarázzák, hogy szemük ideghártyája lényegesen érzékenyebb, mint a férfiaké. (A színvakság a férfiaknál ötszörte gyakoribb.) A havi ciklus is befolyásolhatja a nők álomélményeit.

Miről álmodik a férfi?

A férfiak aktívabbak és agresszívebbek az álmaikban, mint a nők. Álmaik leggyakoribb témája a hivatásuk, versenytársaik, társadalmi helyzetük, a tekintély és a birtoklás. A vágy, hogy híresek vagy ismertek legyenek, a férfiaknál sokkal határozottabb, mint a nőknél. És a férfiak gyakrabban álmodnak a szexről. Ezekben az álombeli szimbolikus szerelmi élményekben sokkal "velősebb", lényegretörőbb a szex, mint a nők érzelemgazdag, romantikus álmaiban. A kellemetlen dolgokat a férfiak olyan mélyen el tudják fojtani - jobban, mint a nők -, hogy még álmaikban sem jönnek elő. A mindennapi nehéz helyzeteket inkább józan ésszel dolgozzák fel.


A leggyakrabban elkülönített álmok ilyen téren, elsősorban a barát és barátnő álomképek.

Barát:
Férfiálomban férfi barát: annak feleségét vagy partnerét jelenti. Női álomban jó barát, olyan, aki csak haver jelenti a barát valamelyik ismerősét, akire ébren nem mersz gondolni.

Barátnő:
Férfiálomban a barátnő, ha úgynevezett külső kapcsolat, önmagáért beszél, ha nem az, akkor ábrándozás. Idős barátnő: meg akarod valakivel osztani gondjaid. Női álomban a barátnő gyakran a féltékenység jele, de a különösen közeli, jó barátnő a kielégítetlenséget jelzi. Barátnő, aki a Te ruhádba van öltözve: női álomban: úgy érzed a barátnőd a Te tollaiddal ékeskedik; de Te is utánzod őt; a Te ötleteiddel arat sikert; valójában egy kicsit majmoljátok egymást. Férfiálomban: egyre kevésbé vagy ura egy kapcsolatnak, partnered a fejedre nő.

 
Bölcsességek
 
Naptár, és óra

 

 
Holdfázis

Holdfázis
 
 
Az erre tévedt látogatók száma
Indulás: 2005-03-22
 
Linkcsere
 

Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123