|
1. óra
2005.06.06. 20:11
A rúna szó azt jelenti, hogy titkos jelek. Régebben sok kultúra használta ezeket a jeleket. A külön-külön más-más egyedi jelentésük van. Ebben különböznek az abc-től. Több féle rúna létezik. Mi ebben az évben a Boszorkányrúnával fogunk foglalkozni. Igaz, hogy ez a rúnafajta több nép kultúrájának összefonódásából jött létre, de forrásai ugyanolyan régre vezethetőek vissza, mint a többi rúnának.
A rúnák kövekre vésett jelek. A boszorkányok jóseszköze, olyan, mint a jósgömb, vagy a tarot. A boszorkányrúna 13 kőből áll. A Nap, a Hold, a Repülés, a Gyűrűk, a Románc, a Férfi, a Nő, az Aratás, a Keresztutak, a Csillagok, a Hullámok, a Kasza, és a Szem rúnából.
Régen amikor elkezdtek kialakulni a különbféle jóslási módszerek, a rúna akkor alakul ki. A rúna olyan, mint a nyelv. Folyamatosan csiszolódott, formálódott. Így alakultak ki a több féle rúnafajták, mint ahogy van magyar nyelv, meg angol. Volt ahol 13 rúnakővel jósoltak, volt ahol többel. Volt ahol a boszorkányrúna alakult ki, volt ahol a talizmánrúna. De mindegyiknek egy közös céljuk volt: Szerettek volna segíteni a döntés előtt állóknak, és betekintést engedtek a jövőbe.
A Boszorkány rúna egy bizonyos útmutató, akik segítséget várnak tőlük, mégis, a segétségre szorulót szolgálják, vagyis a jellemfejlődést segítik. De aki hozzájuk fordul, az kitudja olvasni a jeleket, így megtudja fejteni az univerzum kódjait. vagyis erővel rendelkezik, és beismeri az okkult tudományok létezését. Ha nem lennének alakzatok rajtuk, akkor nem tudnánk meg az értelmezésüket.
Nem kell kézügyesség az elkészítésükhöz, itt nem azon van a lényeg, hogy ki milyen jól rajzol, és nem a tökéletes ábrák a lényegek, hanem az egyéniség, hogy te magad csináltad! :) Attól lesznek a te rúnáid, hogy te készítetted őket, de festetted meg őket, és nem tökéletes műremekek. Pl.: ha nem tudsz annyira varrni akkor megteszi a rúnazsákot egy papír zacsi is. A nélkülözés, és a kreativitás a fontos.
Az elkészítés érdekében mindenki gyűjtött 13 db, kerek 10 Ft-os nagyságú lapos követ, vagy vágjott ki fehér műszaki kartonból 5,5 cmX7,5 cm-es 13 kártyát.
Az órán még megbeszéltük, hogy lehet elkészíteni őket.
Hf.: Elkészíteni a saját rúnáidat, és a rúnazsákod.
|